Egész életemben kutyarajongó voltam.
Az egyik legkorábbi emlékem, ahogy Anyukámnak könyörgök , hogy a szomszédnál született dalmatákból had kaphassak legalább egyet. Ekkor voltam 4 éves.
Végül 16 évesen kaptam meg életem első saját kutyusát, akkor kezdődött számomra a nagybetűs KUTYÁZÁS. Imádtam vele együtt lenni, tanítani, simogatni, szeretgetni.
A sorsom eldőlt, tudtam,én bizony ha nagy leszek, kutyákkal szeretnék foglalkozni.
23 évesen sikerült végül úgy alakítanom az életemet, hogy kutyaoktató tanfolyamra tudjak járni. Nagyon szerettem kutyául tanulni, így 2 évvel később a mester szintű képzésen is részt vettem.
De hiányzott még mindig valami, így elvégeztem egy lelkigondozó és egy kutyaaszisztált coach képzést is.
Szóval mester családi kutyaoktató, lelkigondozó és kutyaaszisztált coach lettem. ☺️
Abban szeretnék Neked segíteni, hogy átlásd, megértsd a kutyusoddal a kapcsolatot, ráláss a problémáitok gyökerére, ezáltal meg tudjuk oldani őket. Fontos kiemelnem, én a Gazdi és a kutyus közötti a partnerségen alapuló kapcsolatban hiszek.
Fontos számomra a kutyus jólléte, ezért mindegyik nálam tanulható tanfolyam pozitív megerősítésen alapszik.
A kutyáknak az étel az elsődleges szeretetnyelvük. Az oktatás alatt a fő eszközünk a jutalomfalat lesz. Még pedig jó sok! 😊 Emellett alkalmazzuk a játékot, mint motivációt, illetve a folyamatos dicséret is elengedhetetlen.
Kedves Gazdi, RÁD van szüksége a kutyádnak!